Szvetlana Alekszijevics: Nők a Tűzvonalban

Szvetlana Alekszijevics: Nők a Tűzvonalban

Történet

Szvetlana Alekszijevics regénye az orosz nők szerepét mutatja be a második világháborúban, a túlélők elbeszélésein keresztül. Nők akik szerepet vállaltak a háborúban, nővérként, mesterlövészként, pilótaként, partizánként, telefonos központosként. Több szemszögből rajzolódik ki milyen volt küzdeni a túlélésért, a fronton.

Miért jó elolvasni?

Aki már olvasott az írónőtől, azt nem éri meglepetés, ahogyan tőle megszokhattuk, kíméletlenül őszinte és hiteles. Bemutatja a háborút, a maga tragikus valójában, mindenfelé dicsőséges máz nélkül, amiben semmi magasztos nincs. Szörnyűséges történetek kelnek életre a könyv a lapjai között. Fiatal lányok, akik kalandból, hazaszeretetből, az eszméért, bosszúból, -szinte gyermekkorból alig kilépve- fogtak fegyvert. Csupán a harctéren szembesülnek azzal, hogy ez egészen más, mint amit gondoltak a háborúról.Mégis teszik a dolgukat, és levedlik addig személyiségüket, nőiességüket. Az addig légynek sem ártó copfos kislányokból kíméletlen partizánok, mesterlövészek vállnak…

Részlet

„Az első találkozások után… Csodálkozom: katonaként, egészségügyisek, mesterlövészek, géppuskások, légvédelmi ütegek parancsnokai, utászok voltak, most meg könyvelők, laboránsok, idegenvezetők, tanárnők… Valahogy mások a seregben, mint civilben. Mintha nem is magukról, hanem egy másik lányról mesélnének. Ők is csodálkoznak rajta. A történelem a szemem láttára tesz „emberivé” hasonlatossá a való élethez. Más megvilágítást kap. Akadnak remek mesélők, életük egyes oldalai versenyre kelhetnek a klasszikusok legjobb lapjaival. Az ember oly tisztán látja magát felülről, az égből-és alulról, a földről. A teljes út előttünk van : az út fel és le az angyaltól a vadállatig. Emlékeimben nem az eltűnt valóságot mesélik újra, szenvedélyesen, vagy szenvtelenül, a múlt születik újjá az idő kereke visszafelé forog. Ez elsősorban alkotás. Az emberek miközben mesélnek, alkotnak, saját életüket „írják.” Előfordul, hogy kozmetikázzák, átírják. Ilyenkor résen kell lenni. Vigyázni. Ugyanakkor a fájdalom, elsöpri, félrelök a hamisságot. Ez az anyag túl forró ehhez. „

Könyv adatai:

Szerző: Szvetlana Alekszijevics

Kiadó: HELIKON KIADÓ KFT.

Kiadás éve: 2016

Fordító: Földeák Iván

Az írónő magyar fordításban megjelent művei:

Az utolsó tanuk

Fiúk cinkkoporsóban

Elhordott múltjaink

Fiúk cinkkoporsóba

Utolsó tanuk

Az írónőről

1948-ban született Nyugat Ukrajnában, Ivano-Frankivszkben, belarusz apa és ukrán anya gyermekeként. Fehéroroszországban nőtt fel, és végezte iskoláit . Annak befejezése után, újságíróként dolgozott, számos helyi újságban, majd a minszki Nyoman irodalmi folyóirat tudósítója lett. Újságírói karrierje során tanúvallomásokon alapuló narratívák készítésére szakosodott. Történeteket írt, a szovjet történelem számos drámai eseményéről, így a második világháborúról, az afgán háborúról, a Szovjetunió bukásáról, és a csernobili katasztrófáról .Az 1980-as években írt műveit betiltották, a Birodalom összeomlása után viszont 20 országban jelentek meg írásai. 2015-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat a Polifin passióért. Ő az első fehérorosz író, aki megkapta a díjat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük