Isten választottja
Történet:
Benkő László nem kisebb célra vállalkozott, mint bemutassa Mátyás király dicsőséges, de küzdelmekkel teli uralkodását. A regény első részében még hiányérzete lehet az olvasónak, mivel Mátyás csak amolyan mellékszereplőnek tűnik az apja, a török verő Hunyadi János árnyékában. A regényben csupán Mátyás korai éveiről, gyermek és serdülő koráról olvashatunk, az első kötet végén is mindössze 16 éves a későbbi uralkodó. Bán Mór Hunyadi sorozattal találhatunk némi összefüggést, mivel Hunyadi János török elleni és belpolitikai harcairól olvashatunk főleg.
Miért jó elolvasni?
Egy „nagy” uralkodónál, így Mátyásnál is fontos a kezdetet is ismerni, kik hatottak rá. Így érdemes megismerni a harcban megállíthatatlan apját és nagybátyját (Hunyadi Jánost és Szilágyi Mihályt) a bátor anyját (Szilágyi Erzsébetet) és az alacsony sorból származó, de egyre magasabbra jutó nevelőjét (Zrednai Vitéz Jánost). A Hunyadi liga ellenségeiről is képet kapunk, akikkel később Mátyás „csatákat” fog vívni mint pl. Garai-Cillei liga főnemesei és Újlaki Miklós. A regény remekül mutatja be az akkori belpolitikai helyzetet, az örökösen civódó urakkal.
Könyv adatai
Szerző: Benkő László
Kiadó: Lazi Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2019
Oldalak száma: 435
II. A vaskezű
Történet:
A második kötetben már valóban Mátyásé a főszerep minden tekintetben. A Prágában raboskodó fiú szerencséje gyorsan fordult, aki fogolyként érkezik, de uralkodóként távozik. Budán már nagyon várják az ifjú uralkodót, de még a családja is megdöbben a fiatal fiú változásán, különösen Szilágyi Mihály csalódik. Egy irányítható fiút vártak, de egy határozott célokkal érkező férfit kaptak helyette, aki nem tűri a gyámságot. Mátyás uralkodásra termett, és Európa szerte csodálják őt, aki ezernyi „vihar „ közepette, megannyi ellenségtől védi országát. A fiatal király nem nyugszik hol a törökkel, hol a csehekkel, vagy éppen a habsburgokkal háborúzik. A belpolitika sem könnyű, mint ahogy apjának, neki is meg vannak az ellenségei, de még a belső köreiben is elárulják. A korát megelőzően gondolkodó Mátyás viszont remekül „sakkozik” így mindig ellenségei előtt jár…
Miért jó elolvasni?
A regény lapjai közül egy rendkívül összetett uralkodót ismerhetünk, ugyanúgy a politikai helyzet is bonyolult. Ki is Mátyás? Humanista gondolkodó, igazságos, vaskezű, zsarnok, lovag? Több oldalról is láthatjuk Mátyás megítélését.
Könyv adatai
Szerző: Benkő László
Kiadó: Lazi Könyvkiadó Kft.
Kiadás éve: 2019
Oldalak száma: 440
Sorozat következő részei:
A legyőzhetetlen
Dicsőséges
Az íróról
Benkő László 1952-ben született Szombathelyen, jelenleg is aktív író. A Nagy Lajos Gimnázium és Szakközépiskola orosz-latin szakos osztályában érettségizett. A Kossuth Lajos Katonai Főiskolán és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán is szerzett diplomát. 2004-től kezdte írásait publikálni, a magyar középkorról (tatárjárás, honfoglalás). A Magyar Írószövetség és a Történelmiregény-írók Társaságának (TRT) tagja. A történelmi regények mellett, író álnéven 20 lektűr szerzője.
Legismertebb művei
Viharlovasok pentalógia
Szent László trilógia
Honfoglalás trilógia
Káosz és rend
Kinizsi-Mátyás király hadvezére
A pozsonyi csata